JátéknapJátszóterek egy életre tervezve!
A Játéknap Kft. 2000-ben alapított vállalkozás, fő profilja kültéri játszótéri eszközök tervezése, gyártása, komplett játszóterek kivitelezése, egyedi projektek megvalósítása, parkberendezések – közösségi terek kialakítása.
Játszóterek egy életre tervezve!
Ez határozza meg játszótereink tervezését, építésének módját és a gondolkodásmódunkat.
Az elmúlt évek sok tekintetben állították kihívások elé a vállalkozásokat.
Az értékteremtést és értékállóságot mint minőséget mindig is alapkövetelményként állítottuk fel magunkkal szemben, de különös hangsúlyt fektettünk az alkalmazkodó képességünkre is, hiszen a változó piaci és felhasználói igények rugalmasságot követeltek tőlünk.
Több mint 20 éves működése alatt sikerét az a fajta nyitottság és – ha lehet így mondani – kalandvágy biztosította, ami arra ösztökélt minket, hogy merjünk kísérletezni, újítani, valami egyedit alkotni, amit eddig előttünk még nem próbált senki.
Nagyot álmodni és töretlen lelkesedéssel tenni érte – talán ez a siker titka. Az évek során szerencsére olyan kollégákkal sikerült bővíteni csapatunkat, akik osztoznak azon az álmon, amin én: a gyerekeknek megadni a felhőtlen játék élményét, a felnőtteknek pedig egy teret, ahol gyermekeikkel együtt újra gyerekek lehetnek.
A több nyelven is elérhető katalógus, kifejezetten azzal a céllal készült,
hogy a szélesebb közönség is megismerje a Magyarországon már sikerrel
szereplő és szeretett termékcsaládjainkat. Kiemelt büszkeséggel és örömmel prezentáljuk továbbá a bővült és továbbfejlesztett inklúziós termékcsaládunkat, illetve a vadonatúj moduláris termékcsaládunkat.
Az elmúlt év sikerének mondható még, hogy megszületett a marbellai székhelyű testvérvállalatunk, a JN Parque Sol, ami a játéknapos tradíciót követve kínál minőségi játékélményt gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt. Remélem, hogy bizalmat szavaz nekem és kollégáimnak és hamarosan együtt dolgozhatunk.
Barátsággal,
Minősített játszótéri eszközökTermékeink
Az árváltozás és az év közbeni konstrukciós feljesztésekből adódó szín-, formavilág katalógussal, weblappal, termékleírással szemben eltérő változásának jogát fenntartjuk.

